Ujgen Renegade

Na akkor most mi van?

Megreccsent a baloldal és megreccsent a koalíció is. A Koalíció hatalmas maflásba futott bele a népszavazás képében. A következmények levonása és sikeres változtatások, vagyis a  megújulás kényszere egyszerre nyomasztja mindkét baloldali pártot. Mindenki a maga módján, meglehetősen fejetlenül próbál kimenekülni az égő házból. Ebbe a menekülésbe sorolható Horn, Mesterházy és Gyurcsány nyilatkozata is. Horn volt az első a sorban, ő az SZDSZ és saját buktájából akart és akar kimenekülni. Mesterházy megkezdte a balhé SZDSZ-re hárítását és végül, az imént Gyurcsány próbált szimbolikusan felelőst találni.

Szerintem több fajta jó megoldás is létezik a kialakult válságra, akár a koalíció fenntartása, akár a szakadás esetén is. Mondjuk engem inkább az SZDSZ érdekel.

Az egészségügyi minisztérium kell a halálnak. Koalíciós szakítást számomra nem ér ennyit, bár nem kell mindenáron maradni. El lett baszva a kommunikáció és az egyeztetés, a nép nem akarja, ez már igaz. Lehet, hogy szar is a kialkudott törvény, amit 60%-ban a szocik csinálták amúgy is. Könnyen lehet, hogy nem is működne jól az egy megye egy biztosító struktúra, bár kezdetnek talán megtenné. Szerintem vigyék el a balhét az öregek, akik eddig csinálták, tárcát meg lehet cserélni. Mondjon le inkább Kóka vagy Horn, mintsem Horváth Ágnes.

Az is rendkívül zavaró, hogy ott van Lamperth Mónika, aki már 6 éve csinálja nagyban a semmit. Milyen reformkormány az, aminek Munkaügyi Minisztériuma öt év alatt, több billió forint felhasználásával 1 százaléknyit javította csak a foglalkozatást (KSH 2002-07). Ha annyira őszinte reformer Gyurcsány, akkor azt is ki lehet mondani, hogy az MSZP környékén is vannak nagyon gyenge láncszemek. Tulajdonképpen a leggyengébbek.  Miért nem kellett lemondania Veres Jánosnak, aki 10% feletti hiányt csinált? Miért nem a MEH-ben rúgnak ki valakit, hiszen a kormány kommunikációs büdzséjét ott kezelik? Ott felejtettek el kommunikálni, és hagyták magára - talán tudatosan is - a koalíciós partner minisztériumát. Szóval akár Gyurcsány is, bár ez nem tűnik annyira reálisnak.

Ha az MSZP is leváltaná leggyengébb miniszterét, akkor ehhez a gesztushoz az SZDSZ is komolyabb presztizsveszteség nélkül csatlakozhatna. De így elég durva lépés volt, nehéz erre mit lépni, bárki is az SZDSZ elnöke. Másrészt ezt a kormányátalakítást az SZDSZ tisztújítása után illett volna inkább nyélbe ütni. Addig boldogítsa inkább Gyurcsány sajátjait, a magas teve másik púpján.

Az SZDSZ tisztújításán történt szabálytalanságok után az ügyet inkább az elmaszatolás irányába fejlesztő Jüttner-jelentést és a népszavazási buktával új irányt vett politikai napirendet is igyekezett felhasználni az SZDSZ botladozó vezetése saját túlélése érdekében. A Kóka János, Horn Gábor és Magyar Bálint fémjelezte domináns koalíció kezdetben időhúzásra játszott. A mindenoldali sajtó segítségével Fodor Gábor támogatóinak sikerült elkerülhetetlenné tenni a tisztújítást. A kéretlen média támogatás alapján úgy tűnik, hogy Fodor Gábor elnökségét és az SZDSZ minőségi megújítását támogató liberális holdudvar és véleményformálók nagyobb része a tisztújításban látják a lehetőséget, hogy egyszerre álljon helyre az elnökválasztást beárnyékoló csalás miatt előállt legitimitási zavar és folytatódjon a Kóka-elnökség alatt nem kellően gyors és átfogó megújulás egy jóval hitelesebb és megfontoltabb vezetővel.


A valós indok

Tisztújítást a kiderült és még ki nem derült szabálytalanságok miatt kell tartani. Azonban legyünk őszinték, ez nem csak kötelesség, hanem lehetőség. A kényszeren túl lehet jót kihozni a rossz helyzetből. Az SZDSZ jövője, esélyei miatt is szükség van a változásra, nem folytatódhat tovább az, ami az elmúlt egy évben, vagy akár az azt megelőző években zajlott. Az SZDSZ eredménytelensége, és népszavazás során újból bizonyítást nyert gyenge kommunikációs teljesítménye őszinte helyzetelemzést és új stílusú megoldásokat kíván.

Kóka János elnöksége nem hozta el az ígért sikereket, az SZDSZ nem lett jövőképesebb párt, sőt a tartós bejutási küszöb alatti népszerűsége kormányzati súlyát is némileg csökkentette. A megismételt választás tétje azonban nem Kóka János megleckéztetése, hanem az eredményekben szerény, önhittségben gazdag, saját maguk által elhasznált domináns vezetők szembesítése lenne saját politikai teljesítményükkel. Elsősorban a rendkívül befolyásos Horn Gáborból kéne visszavenni, akinek már ki tudja hányadik ostoba nyilatkozata kiállt következményekért.

Az SZDSZ és a koalíciós együttműködés számára rendkívül káros arroganciájában Horn ezúttal éppen a koalíciós partner liberálisok által preferált reform szárnyának vezetőjét sikerült arcon sercintenie. Ezzel Horn Gábor egyben félig igazolta is Hajós András pesti szélben szálló remek bonmotját, miszerint az SZDSZ nem is törpe párt, csak akkora az arca, hogy nem látszik tőle, hogy valójában mekkora. A bonmot másik felének a bizonyítása éppen ezért többé már nem Hornra vár. Ha  valaki elfárad, a politikában is van lehetőség pihenni, különösen abban a liberális pártban, ami deklarált, de önszervezési gyakorlatban megszegett elvei szerint a sikeres intézményekben és a hatékony belső struktúrákban, nem pedig a pozíciókba fagyott feudális urakban hisz.


Kóka János bűne a sikertelenség, a folyamatos csetlés-botlás, amiért a liberális-neokon véleményformáló Papp László Tamás (Hírszerző, 2008.02.19.) fájdalmasan találó gigalúzer címét adományozta Ősikerességének. Kóka János politikusi hiányosságait szervezeti eszközök segítségével sem tudta kiküszöbölni az elmúlt év folyamán, pozitív tulajdonságai, noha számosak, alig látszanak. Ebben a változni képtelen formában pedig Kóka karaktere rossz válasz a magyar politika két legfontosabb kérdésére a hitelességi deficitre és a belső békétlenségre. A szintén rendkívül hiteltelen nagy pártok mellett egy hiteles SZDSZ  lehetőségei bőven 5 % fölött vannak, de az elmúlt egy év megmutatta, hogy Kóka Jánosnak és a továbbra is domináns szereplő Horn-Magyar párosnak nincsen szavazatokban értékelhető válasza sem az önsorsrontó politikai acsargásra, sem az SZDSZ szavahihetőségben mutatkozó gyengeségére. Sőt a jelenleg domináns koalíció mindkét probléma előállításának maga is okozója volt, igaz politikai ellenfeleiknél kisebb mértékben, de pártbeli vetélytársuknál sokkal inkább. Az erősen szimbolikus magyar politikai életben pedig úgy tűnik a fontos szakpolitikai kérdésekre adott válaszok önmagukban nem elégségesek. Ugyanakkor nem Kóka János személyéről van csupán szó, sőt.

Az elmúlt év rövid története

A tisztújítást követően megkezdődött a belső erőviszonyok átrendeződése. Az első kérdés az volt, hogy elnökválasztási küzdelemben kevéssel alulmaradt Fodor Gábor milyen pozícióban folytatja politikai pályafutását. A döntési helyzet elé került Fodor előtt két lehetőség állt, vagy a belső ellenzék vezéreként folytathatta volna küzdelmét a párt megújításáért vagy maga is részt vállal az SZDSZ munkájában. Fodor Gábor helyesen a kormányzati munkát választotta és átvette a Persányi Miklós alatt színtelen szagtalan, és a liberális párthoz kevéssé köthető környezetvédelmi minisztériumot. A döntés nem volt nehéz, a belső ellenzékiség, az obstrukció, a vetélytárs győzelmének megkérdőjelezése, sértettség és a vélt sérelmek fölemlegetése a liberálisok által elutasított fideszes agresszió jellemzője. A sebek nyalogatásában kimerülő irigy program nélküliség  nem az önmagáról gondoskodó, az élet kihívásaival szembeszálló és a kihívásokra konstruktív alkotó választ adó liberális embereszmény sajátja.

Kóka János nagylelkű győztes volt, nem kezdődött az SZDSZ-re korábban jellemző, terméketlen kiszorítósdi. A Fodor Gábort támogatók éppen úgy részesei lehettek - persze kisebb számban, de néhány esetben kifejezetten fontos pozícióban - az újonnan kialakuló struktúrának. Az elnökválasztási küzdelemmel lezárultak a belső küzdelmek is, noha néhány Csendes-óceáni szigeten felejtett partizán erről nem értesült.  A budapesti szervező elbocsátását követő kisebb perpatvart tekintve véget értek a pozícióharcok. A két stáb emberei továbbra is gyanakodva figyelték egymást. Kóka támogatói Fodor Gáborban a következő tisztújítás kihívóját sejtették, Fodorhoz közel állók közül többen képtelenek voltak megbocsátani az elnökké választása után folyamatosan saját maga által is telepített aknamezőn bukdácsoló Kóka Jánosnak. Nem szabad elhallgatni azt sem, hogy sok Fodor támogatót meggyőzött Kóka János munkabírása, hatalmas küzdeni akarása. De ennél sajnos több kellett volna.    

Az új elnök megválasztása után a tőle megszokott vehemenciával belevetette magát a párt megújításába. Erre szükség is volt. A Kuncze-éra vezetői szeretik elhallgatni, de Kóka János egy meglehetősen rossz állapotban lévő, sok szempontból beteg szervezeti kultúrájú pártot vett át. A vidéken több helyütt felszívódó, megszűnő csoportok, kisszámú tagság, alulszervezettség jellemezte és jellemzi még mai napig is a pártot. Az SZDSZ ettől még a harmadik legnagyobb párt, de elődeinek hibás stratégiai döntéseit nem lehetett egyik napról a másikra megváltoztatni.

A szervezeti kultúra betegségei

Horn Gábor nevéhez köthető a Kuncze-éra alatt a szervezeti élet elsorvasztásához vezető téves médiapárt stratégia, lényegét tekintve arról szólt, hogy az SZDSZ média- és kampánypárt, aminek nincs szüksége jelentős tagságra. Ez a stratégia ugyan segítette a vezetést a szabad irányításban, azonban mind Horn Gábor, mind Magyar Bálint gyakran elfelejtette, hogy a szabadság az SZDSZ nevében nem a szabad és kontrolálatlan hatalomgyakorlásra, hanem a polgárok szabadságának kivívására utal. A eredmények azt mutatják, hogy nem tudja a liberális polgárokat képviselni az a párt, ahol még a tagságot is igyekeznek a formális keretek betartása mellett, az informális csatornákat használatával a lehető legtávolabb tartani a döntésektől. Ez a stratégia ugyan illeszkedett a folyamatos pozícióvesztésben lévő SZDSZ helyi vezetőinek igényeihez is, akiknek  az új belépők hiányában kisebb fejtörést jelentett az állandóan csökkenő számú betölthető politikai pozíció elosztása. Az informális működés, az információkkal való rossz, leginkább a vezetés számára előnyös gazdálkodás bár a központi és a helyi szinten hatalmon lévők pozícióját javította, de a mezei tagok számára egyáltalán nem tette vonzóvá a pártot és egy önkéntes alapon működő szervezetben az információhiányból fakadó befolyás nélküliség a tehetetlenkedés felett érzett elégedetlenség miatt az újonnan érkezők is gyorsan motivációjukat vesztették és beépülésük előtt zömmel el is tűntek a pártból.  

A médiapárt stratégia másik hibája, hogy nem működik a változatosan rossz imázsú vezetőkkel. Kóka arculatának megújítását a meglehetősen sok pozícióban ülő és túlterhelt örökös kampányfőnök már nem tudta megoldani. (Először is lépjünk túl azon, hogy örökös kampányfőnöki pozíció körübelül  annyira liberális intézmény, mint a királyság.) Horn Gábor itt is osztozni kénytelen a felelőségben, mert nagyobb személyes szabad mozgástér biztosítása érdekében blokkolta a helyes elnöki elképzelés megvalósítását. Kommunikációs vezető kinevezése és új tudatos arculatformálás nélkül Kóka János szép lassan megásta saját sírját. Hogy Kóka János ezt nem vette észre, vagy Horn volt túl nagy falat a számára, az egyelőre titok, és már egyre kevésbé számít.

Az informálisan uralt és valójában stratégia nélküli, ad-hoc SZDSZ kommunikációnak külső versenyképtelensége ellenére van egy másik oldala is A ’94 óta domináns vezetők – talán saját szándékaik ellenre is - alapvetően nem a külvilág és a potenciális szavazók felé, hanem befelé kommunikálnak nagyobb sikerrel. A párton belüli hivatásos politikusi közeg, az aktív párttagság nagyjából érti a finom és gyors irányváltásokat, addig kívülről ez már követhetetlen, sokkal inkább a megszokás tartja egyben a tábort. A megszokás azonban a modern kommunikációs technikák nélkül kevés, a Fidesz és kézivezérlésű médiumai a gyakran demagóg, silány tartalmú, de kétségtelenül hatékony kommunikációjával sikeresen kezdi ki, és morzsolta le az évek alatt az SZDSZ táborát. Természetesen a kommunikáció terén az MSZP is komoly versenyzőnek számít. A Horn Gyula emlékhadosztály cserélődő tagsággal rendszeres időközönként zúdít sortüzet az SZDSZ-re, amit a liberális párt érdemben nem kezel.

Az SZDSZ kirívó hibája még az elöregedés is, amit nem kezelnek belső tehetségkutatással, a döntésekbe való fokozott bevonással, vagy akár vonzó pártkarrier-utak látványos felépítésével. Noha Kóka elnöksége alatt javult a tehetségkutatás, a belső humán erőforrások használata, addig bizonyos bebetonozott struktúrák, különösen az koordinációért felelős államtitkár túlhatalma megmaradt.
A tehetségek kiszorításában, már-már tehetségüldözében a Magyar-Horn duó hatalmi reflexei nem tudnak megváltozni. Kevéssé ismert, de az SZDSZ-ből indultak egykor a hazai kommunikációs piac jelentős szereplőjévé avanzsált Political Capital vezetői. Szabados Krisztián és Somogyi Zoltán tökéletesen átlátta, hogy odabenn szűk nekik a hely, kevés a lehetőség, ezért inkább a piacon próbáltak szerencsét. Később még nem a mai szinten sikeres cégükkel egykori pártjukat meg is keresték, az örökös kampányfőnök persze elhajtotta a semmihez nem értő ifjakat. Az öreg civilizátorok mellet túl sok babér nem terem, és az is jellemzően hierarchiában alattuk. A kevés fiatal tehetség jellemzően kívülről érkezhet (Kóka, Kákosy, Horváth), mert a Kuncze-éra domináns koalíciója eleve kedvelte a belső beágyazottsággal nem rendelkező új arcokat, hiszen őket könnyen függésbe tudták hozni a belső viszonyokat jobban ismerő pártvezetők.

Külső sikertelenség

A támogatottsági eredmények, a párttagság mérete magáért beszél, láthatóan a többi párt innovatívabb, jobban szervezi önmagát. Az MSZP taglétszáma óriási az SZDSZ-hez képest, a Fidesz pedig a nem párttag szimpatizánsok mozgatásában felettébb erős.  Ezt a tagságban rejlő erőt mára nem képesek kompenzálni a párt jól sikerült médiakampányai sem. Legfőképpen azért mert csak kampányidőszakban kommunikál erősen a párt, a kormányzási időszakban Horn Gábor átül államtitkári székébe, és ott többek közt a szocialisták hergelésével tölti az idejét. Ugyanakkor hibás és tetejébe még rosszul is kommunikált döntések sorozata nélkül nem lenne ekkora gondban a párt.

Hibás döntések sorozata, 1994-98

A szocialistákkal történt koalíciókötéskor az SZDSZ nyilvánosan megszegte saját ígéretét, miszerint nem lép koalícióra az MSZP-vel. Ez önmagában még nem lett volna baj. Az SZDSZ vezetése a gazdasági stabilizációt követelő nemzetközi nyomással indokolta hirtelen irányváltást. Ha az SZDSZ a szocialistákkal való koalíciót legitimáló indokot az SZDSZ komolyan veszi, akkor  Bokros Lajos, a stabilizáció kulcsfigurájának eltávolítása után ki kellett volna lépni, mert a reformok lelassultak. Még akkor is, ha Magyar Bálint oktatás terén jelentős eredményeket ért el és a nyugdíjreform első lépései is megtörténtek. Ennél is súlyosabb koalíciós váló ok lehetett volna a Horn Gyula szocialista megrendelésre elcsalt médiatenderek ügye. 1998-as kampányban végül az SZDSZ a tartsuk a jó irányt szlogennel hibásan olyan kampányt folytatott, mintha ő lenne a domináns kormánypárt. A választási eredmények magukért beszéltek. A felelőségre vonás ezután sem következett, sőt, az elmúlt ciklus hibáiért elsősorban felelős Magyar ült az elnöki székbe.

Az ellenzéki időszakról nem érdemes túl sok szót ejteni. Bár ennek az időszaknak és a felelősség elkenésének kapóra jött eszköze volt a túlzott Orbán-fóbia kifejlesztése, ennek lett áldozata a konzekvenciák levonását komolyan gondoló Demszky Gábor elnöksége.

2002-06

2002-ben az SZDSZ nem akadályozta meg azt a 100 napos programot, ami végül az ország gazdasági egyensúlyának megbomlását, majd lelassulást okozta. Az expanzív költségvetési politikának voltak liberális projektjei is, a liberális elvekkel ellentétes, aki kimarad lemarad alapon. A Sulinet, IHM környékén hiába valósultak meg jó programok, ha hiányból és külföldi hitelből finanszírozták. Az adóemelés ezután szinte törvényszerű, noha a liberális gazdaságpolitika nem hisz az állami újraelosztásban, se az eladósodásban. Másik lehetőség a kiadás-visszafogás lett volna, de releváns mennyiségű leépítést 2006-ig nem tudtak és nem is akartak az SZDSZ miniszterei végrehajtani.
A D-209-es ügy kapcsán az SZDSZ korrigálhatott volna Meggyesy alkalmatlansága miatt, de ehelyett már egy 3/2-es ügynököt is legitimált az állampárt egykori fő ellenfele. 2002 és 2004 között 5% alatt maradni Meggyesy és a vesztes Orbán mellett az SZDSZ kommunikációjának és politikai elveivel nem koherens szakmai politikájának a csődjeként is értékelhető. Ha Meggyesyhez és Orbánhoz hasonló, liberális nézőpont szerint egyértelműen kártékony és leharcolt politikus mellől sem tudott kitörni vezetésünk, akkor vezetői képességeikkel is gondok voltak és vannak. Ezek után nem volt alaptalan az aggodalom, amikor a jóval energikusabb és liberális jelszavakat zászlajára tűző Gyurcsány Ferenc feltűnt.

A volt ügynök miniszterelnöki pozíciójának támogatásában is szerepet játszhatott a túlzásba vitt Orbán-fóbia, de a Orbán-utálattal párosuló hatalomféltés látványos kudarcát végül az a brutális mértékű költségvetési kiköltekezés jelentette, ami a megszorításokhoz vezetett, és végül az ország gazdaságát két évre teljesen lefékezte. Csupa olyan ár, amit a hatalomért nem szabad megfizetni, de az SZDSZ vezetése, ha vonakodva is, de végül mindig megfizette. Megszorítások nélkül 11%-os hiányt csinálni Afrikában se gyakran szoktak. Még a 9,2% hiány is a gazdaságpolitika közel teljes csődje, hisz már a 6% is szinte példa nélkül állna Európai Únióban.

SZDSZ vezetőinek taktikai melléfogása volt az is, hogy inkább elhallgatták, hogy a Veres-Gyurcsány páros rászedte az SZDSZ-t is. Sok gazdaságelemzőhöz hasonlóan a liberálisok is csak 7-8% hiányra készültek, amit megszorításokkal könnyen 6, vagy akár 5 százalék alá lehetett volna szorítani az év végére. Ez a tévedés azonban a mindent jobban tudó SZDSZ imázsába nem illett bele. A pragmatizmusnak hívott erkölcsi relativizmus eredményei sajnos túlzottan szerények, amellett hogy sokak számára érzékelhetetlenek. Az SZDSZ új útja nem az, hogy más politikai szereplők elvtelen viselkedésénél valamivel jobb akar lenni, mert ez elégtelen alap a hiteles politizáláshoz.

*

Amikor baj van az SZDSZ-ben, elő lehet venni a ’94 előtti mumust. Az MSZP szidalmazása, a koalíciós partner arroganciába hajló lenézése, a fellengzős szövegelés ellenére ma már senki nem hiszi, hogy a jelenlegi SZDSZ hajlandó lenne kilépni a koalícióból. Kóka János és a domináns koalíció erőlködése és fenyegetőzése inkább előremenekülésnek tűnik, mintsem jól átgondolt stratégián alapuló cselekvésnek. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy akkor jár el helyesen az SZDSZ, ha most tényleg felrúgja a koalíciót. A párbeszéd képessége, a racionális érvelés tisztelete akár a SZETA hagyományokon alapuló szolidaritás kapcsolódási pontokat jelent a baloldal másik pártjához. Ugyanakkor az SZDSZ programját akadályozó, a koalíciós szerződést elszabotáló, reformellenes és meglehetősen tehetetlen MSZP-vel nem kell koalícióban maradni.  Az SZDSZ ne cinkosa és verbális bunkója, hanem kiszámítható, ugyanakkor erkölcsileg kérlelhetetlenebb partnere legyen a Szocialista Pártnak remélhetőleg 4 évig tartó érdemi reformperiódus során.

Úgy tűnik most jött el az idő, hogy az SZDSZ története szakpolitikai sikerei ellenére ne kívül kudarcként értelmezett és csak befelé sikertörténetként eladott intézkedések sorozata legyen.

A lapokból követem az SZDSZ vezető brigádjának szerencsétlenkedését. Ennyit tud a Magyar-Horn-Kóka vonal, sajnos. Nem jó érzés az embernek saját pártját fitymálnia, de ha az elvek és a lelkiismeret ezt diktálja, meg kell tenni. Mentsük, ami menthető.

Ismerem a másik oldal -fodoristák, belső ellenzék?- reakcióját. Párat élőben is, párat csak sejtek. Az SZDSZ vezetése tudtommal közel sem állt ki Kóka mellett egységesen. Láttam ügyvivőt, akit felháborított, hogy Jaános az ő nevében is - "egész vezetés" - támogatásáról biztosította saját magát. Engem nem zavart, hogy vannak benn, akik azonnali lemondást sürgettek. Nekem mindegy volt, hogy vizsgálta után vagy azonnal, mond le, csak legyen tisztújítás. 

 

Elhittem - én a kis naív - hogy Kóka tényleg kész versenyezni. A szkeptikusoknak lett igazuk, az események inkább rossz irányba fordulnak, három nap elteltével már arról szólnak a hírek, hogy már szó sincs megismételt tisztújításról (Hírszerző). Csak lesem a cikkeket, hogy a szánalmas kommunikációs offenzívába fejlődő öregfiúk szerint a legnagyobb probléma, hogy egyesek - no persze belülről - szándékosan ássák alá a pártelnök tekintélyét. Odáig jutottam, hogy inkább hiszek a Magyar Nemzet papír változatának, mert élőben is ezt tapasztaltam: Magyar Bálint, a liberális párt egyik fő despotája élesen kikel a szivárogtatók ellen, de úgy hogy az aljas belső ellenség elleni kemény fellépését még Rákosi Mátyás is megirigyelné.  

Mert egyesek nem szégyellik, hogy a zárt testületi ülésekről úgymond tendenciózusan szivárog(tat)nak ki információk(at) !! Magyarul; el merik mondani, hogy nekik más a véleményük, mint az méltán egyre népszerűtlenebb  mainstreamnek. Mert milyen liberális az, akinek saját véleménye van?! Hát legalább ne híresztelje, mert az még a végén versenyhez vezet, netán leválltják a párt bukdácsoló elitjének egyik felét, hátrébb hívják egy sorral a nem túlzottan fényes erdeményeket felmutatni tudó, pragmatikusan elvtelen szdsz-politika (le)húzóneveit. A sajtónak ugyanis csak az Elnök Úr, Magyar Bálint és Horn Gábor, örökös kamányfőnök nyilatkozhat.

Jól mutatja a liberális öregfiúk realitás érzékének teljes hiányát, hogy számukra a pártban történt csalásra az az egyetlen válasz, hogy azok okozzák a gondot, akik az Ártatlan  Elnöktől esetleg lemondást várnak, és tetjébe még az ellenséges sajtóval is szóba állnak. (Már a Népszabadásg és a Hírszerző is annak számít: mindenki ellenség, aki kritzálni mer.) És még ők hiszik liberálisnak magukat. Most sírjak vagy nevessek? 

 

Értelmezném az elnökválasztás civilizátor megoldását: ez egy olyan elitcsoport, ami olyan társadalmat tart elfogadhatónak, melyben lopott kocsit jóhiszeműen vásárlónak nem kell visszaadni a verdát. Mert nehogy már ne lehessen a fekete piac hasznait élvezni! A károsult meg legyen óvatósabb! Hülye volt, sajnáljuk. Erősebb kutya baszik - hogy finom legyek és nőies. 

Talán az lehet a baj, hogy nem veszik ezek az Urak észre, hogy erről a magyar társadalom egésze, és saját párttársaik többsége mást gondol.

 

 

 

 

Itt az idő!

Ez volt a címe Fodor Gábor és Szent-Iványi István kampányindító írásának. Ha egy tisztességtelen minoritás nem nyúl elfogadhatatlan eszközökhöz az elnökválasztáson, akkor az idő el is jött volna.

Az az idő amikor véget ér "Egy korszak, amelyben az SZDSZ gyakran úgy próbálta megelőzni támogatottságának csökkenését, hogy félszívvel képviselte a népszerűtlennek vélt szabadelvű álláspontot. Amelyben jó néhányszor feladta a politikai erőt jelentő következetességet a rövidtávon célravezetőnek tűnő előnyökért. A rövid távú előnyök azonban hosszabb távon rendre hátránynak bizonyultak. Most újra meg kell győznünk a kétkedőket, hogy a magyar liberalizmusnak nemcsak büszke múltja van, hanem jövője is. Itt az ideje, hogy megújítsuk a magyar liberális pártot: erre ma, bő három évvel a következő parlamenti választás előtt jobb esélyünk van, mint az elmúlt években bármikor."

Több mondatot kár idéznem, inkább olvassa el a cikket, aki akarja és aki kíváncsi arra, hogy a blog írója melyik liberális irányzat és elvrendszer követőjének és harcosának vallja magát. A harc azért nem túlzás, mert az SZDSZ egy kevéssé befogadó szervezet, itt mindenért meg kell küzdened. De küzdeni én speciel szeretek és talán tudok is.

A mondatok papírra vetése óta eltelt egy év és az üzenetek azóta is megállják a helyüket. De finom kiigazításokat lehet tenni. Az SZDSZ rossz korszaka Kuncze Gábor távozásával bizonyos szempontból véget ért. Az elnökváltás ha nem is a várt mértékben, de átrendezte a belső erőviszonyokat.  Az új elnök új belső és külső viszonyokat teremtett. Ezekből a belsők javarészt pozitívak voltak, míg a külsők inkább negatívak. A részletes értékelést inkább a következő hetekben ejtem meg. Muszáj lesz mindent leírni. Először ide, aztán reményeim szerint az liberális médiumok következnek.

De látni kell azt is, hogy talán nem véletlenül a népszavazási kampány közben robbantotta ki a két jobboldali orgánum a botrányt. Nyilván a liberális párt elhiteltelenítésén keresztül akarják a liberálisok kampányát elhitelteleníteni. Vagy ha nem is volt tudatos a lépés, de ezt a célt is szolgálja. Ezért a liberálisoknak össze kell tartani, és március 10-én indulhat az elnökválasztási küzdelem.

Na, honnan is kezdjem? Egyszer vót, hol nem volt... tegnap vót.

Szóval elnökünk Elnökünk választókörzetébe látogatott, ahhol egy ideje - 2006 ősze óta - én is tevékenykedem. A Várnegyedben amúgy egy elképesztően szabadszellemiségű és emelett rendkívül militáns beállítottságú Újgén sejtben próbáljuk egymásra tukmálni a különböző mérsékelten jelentéktelen pozíciókat. (De ezt most hagyjuk, ez egy külön történet.)

Lényeg a lényeg. Kóka János jön! Horváth Ágit is hozza! Legyünk!

Lettem.
Meglepően sokan vagyunk, csak lesek mert még nem láttam itt ennyi nyugdíjast embert. De ez jól van így. Vannak fotósok és tévések is, de hát tudtuk, hogy hiú csávó ez Jaános. Pakolgatunk, beszélgetünk, a tömött teremben egy székre lecsücsülünk.

Csüccs.
Szász István - Vérszava, Kapolyi-média - köszönt minden egybegyűltet. Most már legalább kéthavonta ez rendszeres lesz. János eljött hozzátok, lássátok, halljátok. (standing ovation) Jaános belekezd: - ... és itt van közöttünk a személyem lejáratásán szüntelen fáradozó...

HírTv.
Szó bennszakad, hang fennakad (miaszösz?). Szavazzunk, hogy beengedjük-é. Én döntésképtelen vagyok; a Hírtévé az hűha. De a mellettem üllő anarchoszindikalista Szőnyei Úr balhés gyerek, az igent propagálja. Nincs szarozás, először a nemek: elég kevés. Igenek: valamivel több. Én tartózkodom, Jaános szavaiból a nemet éreztem ki, és én is arra hajlottam volna, de a nyilvánosság is OK, ez elúszott. Köszönöm! - beazonosítjuk a vékony, magas srácot a HírTv-től. Van még egy dagi, szakállas kameraman (később kiderül, hogy egy harmadik, kazettahordozó arc is ül közöttünk).

Kezdődik a beszélgetés. Eleinte nem tudok odafigyleni, Horváth Ági sztorijai is nagyjából ismertek számomra. Egy két dolog érdekel csak. Ellenben a HírTV.

Félelmetes.
Ahogy minket is pásztáz a kamera. Láttam már egy-két szempontot, tudom, hogy nem híreket csinálnak, nem a valóság, nézőpontok feltárására törekszenek, hanem a saját sztorijukat adják elő. És ebben a mesében mi vagyunk a rohadt Magyarország, akit gyűlölni és megvetni kell. Ez az, ami eleinte feszélyez. Hogy ide jutottunk. 1984 magyar módra. Agyam szokás szerint rémtáncot jár, a lehetséges kellemetlen következményeket veszem sorba. Gyártom rá a válaszokat. Fortélyos félelem igazgat. Aztán lassan lecseng.
 
Jaános némileg fixálva van a HírTv-re, eleinte feszült, de nálam jóval gyorsabban megoldja a szitut, kitalálja és rájuk szabja az este sztoriját. Végül is elég jól blattol, más kérdés, hogy én nem így csinálnám. Mennek a gonosz poénok a HírTv felé, de vélhetően ők majd sokkal nagyobbat vernek vissza. Hisz már eddig is. Nem jó biznisz, más taktika kéne, más ember, más stílus.

Közben köhögök is, a betegség még nem múlt el. Néha kimegyek nagyobb krahácsolásokra, mert cikinek érzem zárt térben, tömegben nekiinduló rohamokat. Az ajtó mellé jövök csak vissza. Érdekes, láthatom és hallhatom az utcán elhaladó embereket. Akik néha benéznek, kíváncsiak, mire fel a kisebb tömeg. Észreveszik a politikai hírességeket.  Páran csak a nyakukat nyújtogatják: A Kóka, A Kóka! Jé, tényleg. De a turistás bámészkodókon  elkapom a 'nemezeti' oldal szavát is: - Te, ez a Kóka! A rohhadtt gecci!

Arcunkról csorgó nyál munkátok dícsérete.

Nincs jó kedvem. Mitől is lenne jó kedvem, ha kis hazámban a rettenthetetlen hülyék ilyen népszerűek. Nem értem, de legfőképpen elfogadni nem tudom, hogy annak a Fidesznek van 60%-os népszerűsége, aminek politikai tevékenysége javarészt kimerül a gyűlölet szításából és a kormány akadályozásából.

Osztom azon elemzők és értelmiségiek véleményét, akik szerint intézményi okokra vezethető vissza az ország gyenge gazdasági növekedése. Például egy olyan politikai intézményrendszerre, ahol az a menő, aki a másikat jobban bemocskolja. Egyszerű hasonlattal élve, két ember viszonylag könnyen ki tud jutni egy 3 méter mély gödörből, feltéve, ha nem az a cél, hogy csak az egyikük jusson ki, miközben a másikat visszatapossa a gödör fenekére. Na és Magyarország attól szép ország, hogy azok tartják magukat a hazafinak, meg nemzeti erőnek, akik különös szívügyüknek tekintik az ország egyik - másik - felének ellehetetlenítését. És ez még csak a problémának az egyik fele.

A másik fele a saját oldal. Persze, hogy az MSZP és a szocialista párt az én oldalam lenne, azt erősen kétlem. De még értelmesebb jobbosok körében is elfogadott, aki nincs velem, az ellenem hideg polgárháborús logikája. Közben észre sem veszik, hogy többek közt ez is teszi liberális körökben a fideszes oldalt elfogadhatatlanná. Hagy döntsem el már én, hogy mi vagyok. Én se megyek oda a Konzervatóriumra okoskodni, hogy aki itt a Fideszre szavazna, az nem is nyugati értelemben vett konzerv, hanem a reformkomcsi.

De nézzük Gyurcsányt! Én személy szerint jobban kedvelem Gyurcsányt, mint Orbánt, bár kissé tehetetlennek tartom. Körbe van véve okos MSZP-s elvtársakkal, és vörös yuppiekkal, akik remekül kommunikálnak, ügyesen kormányoznak, de leginkább magukat építik sikerrel. Hogy hazudott Gyurcsány? Igen hazudott, mert a választáson nálunk ez a menő. 88%-nyi mandátumot kaptak a hazudozók (Fidesz-MSZP), 12%-t a relatív igazmondók (SZDSZ-MDF). Ennyit erről az országról, meg értelmes választóiról.

Saját szemszögemből nézve jön a kérdés, kivel köthetne koalíciót az SZDSZ. Nyilván azzal, aki a kisebbet hazudta és reformokról inkább beszélt. Kiderült, hogy a miniszterelnök hazudott? Hát nekem már akkor is hazugságnak tűnt, amikor azt mondta, hogy nem lesz gáz-áremelés. Én legfeljebb megnyugodtam, hogy legalább Gyurcsány is tudja. Más kérdés, hogy én meglehetősen rosszul vagyok attól az SZDSZ vezetéstől is, aki nem hangsúlyozta a kampány során, hogy a másik kettő hazudik. Akkor Őszöddel se lett volna bajunk.

Szabin vagyok, influenzát kaptam. De én ilyenkor is a hazát szolgálom, beülök a tévé elé kontrolálni a Parlamentet.

Eleinte borzasztóan unalmas az egész. Bekapcsolódva nehezen értékelhető dolgokról beszél a néhány felszólaló. Lehet, hogy odabentről nézve van értelme, de kívülről... Ha pedig számomra is értékelhetetlen, akkor az ország 90% így lehet ezzel.

Aztán felszólal Horn Gábor. Nem vagyok nagy rajongó, sőt Hornt sommásan leginkább dörzsölt vén despotának tartom. De legalább jól szónokol a szőrmók, aki az utóbbi időben mintha még fogyott is volna. Hitvita zajlik - indít Horn - ezzel megvett, nagyon egyetértek. Eleinte papírjával matat, de nem olvas belőle, csak keveri vele a szelet. Nézem is, hogy a nagy hadonászás közben kiveri-e Katona Béla szemét. Horn érthetően beszél, szemléletes példákat hoz: magánpatikák, háziorvosi rendszer, szerinte erről már ’89-ben döntöttünk. (Mire leülök a gép elé, érzem, hogy hol sántikálnak néhány állítás, de elsőre bejött.)

Az MDF-es pali - Csáki András - újból felül kissé megfoghatatlan alkotmányos aggályaira.

Majd egy KDNP-s csóka következik, aki magánnyugdíjak példáján mutatja be, hogy rabolnak ki minket. A múlt évben 300 milliárdot, az idén 400-at vesznek ki a zsebünkből. Ezen megdöbbenek, az ipse teljesen beteg. Mi az hogy a zsebünkből? Az állam zsebéből talán, de az enyémből végre nem. Ja, hogy ő az állam, és ha fogy a pénze, akkor hisztériázik. Én meg éppenhogy örülök neki, hogy egy ilyen KDNP-s majom még kormányváltás esetén se rendelkezhet a nyugdíj-megtakarításaimmal. Nagyon is jó nekem, hogy legalább 8% nem kerül a közösbe és nem osztják ki olyanoknak, akik 10 évvel mentek korábban nyugdíjba, mint ahogy én fogok.

"Az ellenzéki kérdésre nem Gyurcsány Ferenc, és még csak nem is kancelláriaminisztere, Kiss Péter válaszolt, hanem Veres János. Bár neki nincs köze a KSH-hoz, mégis, a következőt nyilatkozta a nyilvánosság előtt: „A KSH vezetőit azért kellett meneszteni, mert még a szakma alapvető, tárgyszerű követelményeinek sem feleltek meg.” Ezután indított pert Mellár Tamás a személyiségi jog megsértése miatt, amihez mi is – a két volt elnökhelyettes – csatlakoztunk. Az én becsületsértési peremet egy héttel ezelőtt másodfokon is sikerült lezárni, elmarasztalták a pénzügyminisztert."

http://hvg.hu/velemeny/20080121_sooslorinc_ksh_pelle.aspx

Talán úgy lenne helyesebb, hogy a kor elvárásaihoz képest alacsony szakmai színvonalon teljesítették munkájukat. Mert Magyarországon nem alapvetõ szakmai elvárás a tőlünk nyugatabbra, északabbra általános gyakorlat, a stratégiai szemlélet, a jó vezetői képességek megléte.

Ennek ékes bizonyítéka, hogy a KSH éppen olyan szarul működik két alelnökkel, mint néggyel. Ezek a remek szakemberek meg biztosan játszi könnyedséggel elhelyezkedtek a piacon. És nem vágynak vissza a közhivatalba, ahol tudvalevőleg alacsonyak a fizetések és a rendkívül szigoró belső etika és kontroll nem teszi lehetővé a beszerzések és projekt pénzek megcsapolását.

Komolyra fordítva, nem működik rosszabbul a KSH, mint négy éve, de fejlődhetett volna többet is. Benn a szerény, de a mégis érzékelhető leépítések és a bérbefgyasztás miatt rossz inkább a hangulat.

Mellár Tamás elismert jobboldali, MDF közelinek mondott közgazdász volt. Kétségtelen gazdaságstatisztikai ismeretei, tekintélyt kölcsönözttek neki, még a másik oldalon is. Igaz inkább tekintélyes vezető volt, mintsem fasza menedzser.

No meg a nyilvánosság, az sem ártana mind a működésben, mind a módszertanban. Ismertem egy jó pár elképesztő vezetőt, szokásos zűrös ügyek, lehetne viccesen abszurd történeteket mesélni, csakhogy most nincs erőm virágnyelven fogalmazni.

Magyarországon jóval inkább politikai és nem szociális válság van, legfeljebb a gazdaság leült és a szociális ellátórendszer meg a gyenge gazdaságnak megfelelő szinten képes működni. A gazdaság hamarosan kicsit begyorsul, de intézményi okoból, amit egyszerűségből politikai válságnak nevezhetünk, ez a növekedési ütem alacsony lesz. Hogy pontosan milyen lassú az még kérdés. 3-3,5% az SZDSZ, 4-4,5% az MSZP tipp.

A politikai válság általános és minden pártot érint. A két nagy párt hazudozik és óriás kliens rendszereket épít. Az MSZP-nek erős társadalmi networkje van, a Fidesz mögött szervezett és párthű médiabirodalom áll. A két nagy terméketlenül uralja a politikai rendszert és szabja meg a politika működésének kereteit is.

Az MSZP tehetetlen volt, és hibás, gazdaságilag megalapozatlan jóléti, szociális pokitikát folytatott. Vezér ereje volt a 2002-06-os koalíciónak és szerencsétlenkedéseinek. Gyurcsány jött, győzött, tudott, de nem merte bevallani a valóságot, csak realistább kampányt folytatott, mint Orbán, de még így is jócskán megtévesztette az embereket. Gyurcsány tudta, hogy ez nem mehet tovább, de abban tévedett, hogy mekkora galibát okoznak a túlzott osztogatással, és a vereségből gyorsan talpraálló Orbán Viktor sarokba szorította a kommunikációs terepet feladó, előkészítetlen reformok kidolgozásával foglalkozó kormánypártokat.

A Fidesz eszeveszettül populista és agresszív párt. Ügyesen kommunikálnak, így nem szól arról a történet, hogy ők mekkorát hazudtak a 2006-os kampány során. 2006-ban jobban éltünk, mint 4 éve, és jobban, mint ahogy azt az ország teljesítőképessége megengedte. A kampány alapjaiban volt hamis, és ez okozta a jobboldal bukását. Az emberek nem láttak válságot, érezték a jólétet. Csakhogy ez a jólét volt megalapozott. De erről kevesen beszéltek, főleg a két kis párt. Utóbbiak 12% mandátumot szereztek.

Az SZDSZ szintén nem beszélt nyíltan a problémákról, ellenben rendkívül részletes, ám mint kiderült kissé kidolgozatlan ill. részben hibás koncepcióval rendelkezett. Az SZDSZ szégyenszemre nem látta át a 2006-os választási költségvetés katasztrófikus voltát. A nagyokosok - Magyar, Horn - pártja rendkívül buta volt. Az egyik legnagyobb problémája az SZDSZ-nek mégis az, hogy egyik húzóembere, Kóka János, viszont kifejezetten elszakadt a valóságtól, és élen járt a nagyotmondásban. A politikát és a háttérüzeneteket kevésbé ismerők, pedig inkább az ő nem átgondolt, alaptalanul hurráoptimista szövegeit ismerhették és nem az SZDSZ súlyos cselekvési programját. Később a legnagyobb hiteltelességi deficittel rendelkező Kóka lett a párt elnöke.

Az SZDSZ programja jó volt, de megvalósítására kevés esély volt, máig kevés dolog valósult meg belőle. Mert az SZDSZ programjai sem eléggé kidolgozottak, és a megvalósítás mikéntjéről pedig kifejezetten téves elképzelési vannak Horn Gábornak, Magyar Bálintnak az SZDSZ stratégáinak, Kóka János meg alapvetően rájuk hagyatkozik. Ahogy a párt 2002-06-os gyakorlata is sokban ellentmondott a liberális elveknek, úgy a mostani gyakolat se tudja megvalósítani a szép programot, ami változást ígért, változatlan személyi felállásban. Az elkövetett hibákért felelőséget kell vállalni, szólt Fodor Gábor elnöki programja, de az ő leggyőzésével a számonkérés is elmaradt.