Az SZDSZ politikai szerepvállásának egyik rákfenéje a szocialista párthoz való viszony. A szocialista párt egyben a pártállami rendszer utódpártja is, de ezt az aspektust, noha fontos, most inkább hagyjuk.

A szocialista és liberális elképzelések nagyon eltérőek mind társadalom és gazdaságpolitika terén. A liberális társadalom egyik sarokköve az öngondoskodás, a szocialista elképzelések szerint állami gondoskodásra van szükség. Ezt a szocialisták állam által finanszírozott szociális támogatások képében képzelik el. A bőkezű szociális rendszer viszont sokba kerül,  az emberek fizetésük nagy részét kénytelenek működtetésükre adó formájában lepattintani.

Azonban ez a bőkezű szociális rendszer egyszersmind rosszul is működik. A korábban Kiss Péter, most pedig Lampert Mónika által vezetett Szociális és Munkaügyi Minisztérium és háttérintézményei a legrosszabbul működő minisztériumi szervezetrendszerek egyike, ha nem a legrosszabb. A szociális támogatásokat hibás szellemiségben és rosszul célzottan, rossz mechanizmusok szerint osztják szét.

A bőséges szociális rendszer Európa egyik legrosszabb foglalkoztatási mutatóját eredményezi, a magyarok egy részének életstratégiája a munkakeresés helyett erre a szociális rendszerre való ráúszásra irányul. A magas inaktivitás miatt egyrészt már nincs jelentős hazai munkaerő a piacon, másrészt a kevés (Mo: 57%, Dánia: 74%, Svédország: 72%) dolgozótól kénytelenek sok adót beszedni. A magas adófizetés egyrészt fekete, szürke gazdaságba kényszeríti a gazdasági szereplők egy részét, és a munkaképes rétegek munkaerő kínálatának bővítésére se ösztönöz. 60%-os elvonási hányad mellett ki akarna másodállásban dolgozni, ha az általa megtermelt értéknek a felét se kapja meg? És akkor még a vállalkozó profitjáról nem is beszéltem.