Egyrészt köszönöm magamnak és az országnak a lehetőséget, hogy vasárnap este buta ámde most mégis kívánatosnak tűnő filmek nézése helyett a költségvetést véleményezhetem. Most határozottan úgy érzem, hogy 5%-os GDP növekedésnél nem tenném ezt, hanem nyugodtan hátradőlve ropiznék a fotelben. Nade dobjuk a lírai szálat lássuk a vlagyimir medvét.
Raskó György adta meg az alaphangulatom a költségvetéssel kapcsolatban. A Megegyezés dolgozta arra nekem elég jó volt, hogy kiszúrjam belőle, hogy az elmúlt 7 évben az átlagnyugdíj reálértéke 10%-kal jobban nőtt, mint az átlagbér reálértéke. Ez már önmagában elég lenne arra, hogy legalább három éving legalább szüneteltessük a svájci indexálást, és engedjük, hogy a bérek gyorsabban utolérjék a nyugdíjakat. Elfogadhatatlan ugyanis, hogy azért fizetünk ennyi tébét, hogy európa legbőkezübb nyugdíjrendszerét finanszírozzuk.
Teljesen egyetértek Raskóval, aki szerint "a helyzet az, hogy az ország a teljesítményéhez képest már évek óta erején felül dotálja a nyugdíjasokat, akiknek abszolút és relatív értelemben is nő a társadalmon belüli súlya, ezáltal az érdekérvényesítő képessége is.
...Nem is csodálkozom azon, hogy időskorú, de még tetterős munkatársaim is mindent elkövetnek, hogy mielőbb nyugdíjba menjenek, mert szinte kivétel nélkül mindegyikük nagyobb nyugdíjra számíthat, mint amennyit teljes munkaidőben foglalkoztatottként nettóban kézhez kap!"
Üdvözlöm Kóka-Fodor-Horn beterjeszést a költségvetés 320 milliárdos kiadás befagyasztási csomag, noha félek, hogy ez a nagyot akarás, a jó irányba tett kisebb, de biztos lépést nehezíti meg. A 320 milliárdos kiadás lefaragás tényleg nagyon hasznos lenne makroszempontokból, de én már egy 200 milliárdos plusz csomaggal is nagyon elégedett lennék és a fűnyírás helyett maradna tér néhány fontosabb terület megfinanszírozására. Fontos elv lenne, hogy olyan területeken lehessen csak többletpénzeket elkölteni, ahol társadalmi partnerségi egyeztetésen is átment közpolitikai stratégiával rendelkezik a szakterület.
A stratégiáknak persze csak akkor érnek valamit, ha ezek valódi nyugati stílusban megírt policy-stratégiák, vagyis reális helyzetelemzést tartalmaznak, valós problémafeltárással a hazai intézményrendszer és jogi környezet bemutatásával, számonkérhető teljesítmény mutatókkal, nagyvonalú pénzügyi tervekkel és egyértelmű felelőség meghatározzással és a végén lehetőség szerint független értékelő ellenjegyzésével (ex-ante értékelés).
A kiadások lefaragása mellett a bevételi szerkezet átalakítására vagyis adóreformra is szükség van. Továbbra is fontos lenne az állami szolgáltatások részleges díjtérítésének bevezetése (vizit és tandíj), ahol ez közgazdaságilag nem okoz problémát (kicsi a díj-vizitdíj, vagy megtérül - tandíj). Az adórendszerben fokozni kell a vagyon (ingatlan, gépjármű) és a forgalmi (áfa, jövedéki adók) jellegű adókat, miközben nagyobb mértékben a jövedelmeket terhelő adókat és másod sorban a társasági adókat csökkenteni érdemes.
A munkaterhek csökkentése azért jó, mert széles rétegek érzik meg és egyértelműen ösztönözleg hat munkakínálatra, különösen akkor ha a forgalmi és ingatlanadók emelésével az inaktivitás költségeit növeljük. Az igazsághoz tartozik, hogy a társasági adó növekedési hatása még a jövedelem adókénél is nagyobb, de kevesen érzik, és hosszabb távon érezteti csak jó hatásait. Az ingatlanadónak van a legkevésbé növekedés visszafogó hatása, csakhogy bevezetése meglehetősen nehézkes, bár mindig időszerű lenne. Kezdeti mértéke magánszemélyek esetén valószínűleg az ingatlan értékének 0,5% alatt maradna.
