Talán két héttel korábban a kerületi SZDSZ elnökkel vitatkoztam, hogy mikor kell a következő választást tartani. Én amelett érveltem, hogy nincs sok időnk, ha komolyabb osztogatásba kezd az MSZP, akkor bizony nincs mese, előrehozott választást kell tartani; nehogy már mi aszisztáljunk az ország tönkrevágásához. Ezt nem tehetjük meg Orbán Viktor helyett, mert akkor éppenséggel semmivel sem vagyunk jobbak nála. Már ha egyáltalán Orbán tönkre teszi az országot.

És akkor azt is le kell szögezni, hogy ha szarul érzem magam, mert nem tetszik a stíl, az még önmagában nem tönkre tevés. Tönkre azt jelentené, ha mondjuk ugyanennyi maradna a növekedés, meg a deficit, de közben Bayer Zsolt lenne az MTV elnöke. Én örök optimistaként azt mondom, tönkrébb már nem nagyon lehet, bár valóban Szíjjártó Péter befagyasztását legalább annyira tudnám értékelni, mint a nyugdíjak értékének szerény - inflációtól alig elmaradó - növelését.

De a címben szereplő mondat még valamiért különösen fontos a liberálisok számára. Úgyanis mi vagyunk azok, akik elvileg nagyon tisztelik a versenyt. Na hát ebben a versenyben bizony elő szoktak fordulni vereségek. Éppen ezért a tisztességes versenyhez  hozzá tartozik alkalmanként elszenvedett vereség elviselésének képessége is.

Ezt pedig lehet tovább ragozni. A vereség után fel is lehet állni, meg félre is lehet állni. Kudarc esetén akár le is lehet mondani, különös tekintettel arra, hogy a politika leginkább a hosszú távú csapatversenyekhez hasonlít leginkább. Ahogy az SZDSZ-t látom belülről, úgy tűnik, még sokan nem képesek sem emelt fővel veszteni, sem egy sorral hátrébb lépni.