Monokról, de leginkább a brutális inaktivitásról beszélni kell. Szeintem nagyon érdekes vita indult meg pár hete, és jó ez az alulról, eddig okosan építkező politikai kezdeményezés is. Papp László Tamás írása általában tetszett. (PLT stílusában van valami, ami néhanapján idegesít, de ezt most nagyon mellékszál.)
A családi pótlék szerintem is simán lehet "az állam hozzájárulása a gyerek rendeltetésszerű, normakövető felneveléséhez". És azzal is tökéletesen egyetértek, hogy "ha valakiben nincs meg a kilábalási akarat minimuma, azt a legbőkezűbb állam se tudja pozitív irányba lökni. A fejlett kapitalizmus természetes egyenlőtlenségen alapul, de egyben opciót is kínál a státusváltásra."
Tokfalvi magasságában kapcsolódnék be a vitába:
Én leginkább azt tartom politikai kockázatnak, hogy hiába van egyetértés, a másik kinyírásának érdeke nálunk gyakran felülírja a közös szakpolitikai érdekeket is. Meg kéne találni a megoldást, mert nyilván létezik. Mert létezik gyorsabb növekedés és mögötte más, de működő társadalmi berendezkedés. Ez utóbbi feltétlenül látszik számomra is.
Másrészt nincs kereslet munkavégzésre közel képtelen emberek iránt. Nekik például pedagógiai okokból sem árt egy kis közmunka, és talán a munkaerőpiac is értékelné, ha bizonyos emberekről tudná, hogy a közmunkarendszer alapján mire képes. Persze ekkor kiderülne, h egy rakás alapvető koncentrációra képtelen idióta és elképesztő mennyiségű - 800 ezer - alkoholista van az országban.
