Attól, hogy párttag vagyok még nem kell nagyon elfogultnak lennem. Bár bizonyos  kompromisszumkészségre szükség van, mert egy közösséghez tartozás természetesen önkorlátozással jár. Ez az önkorlátozás a liberális identitással nehezen fér össze. Pontosabban a jelenlegi liberális identitással, amit még tán Kis Jánosék gyártottak le, de komolyabb generálozásra szorul. Ők kiléptek, mert ilyen választ tudtak adni, az önfeladásra. Ez könnyebb is volt nekik, mert egy csomó munkát ledobtak magukról. Szabadúszó értelmiséginek lenni könnyebb, mint nagy koherens, sokszereplős rendszer részeként működni. De vannak hátrányok is, elvesztették direkt befolyásukat az irány megszabására, nélkülük nyilván nekik kevésbé tetsző irányba megy a szervezet.

Mivel nem szeretem az elvtelen kompromisszumokat, eleve abba a pártba léptem be, ahol a legtöbb lehetőséget láttam önálló vélemény megfogalmazására. Nekem ez fontosabb volt, mint az esetleges pártkarrier. Persze azóta, mióta kezdek egyre több energiát fordítani a politikára, de közben a párt gyengélkedik, ill. azt is látom, hogy a beteg szervezeti minták miatt, itt nincs karrier út, úgy kezdek egyre dühösebb lenni. Könnyen lehet, hogy én leszek azon pionírok egyike, aki kitapossa a belső erőemberek arcán át vezető utat, ami minta lehet más fiatalok számára is. De ez fölöttébb nehéz és kockázatos.

Van valahol egy bottom line is, ami alá már nem lehet menni. De ez se feltétlenül a pártból való kilépést jelenti, hanem a nyílt belső ellenállás felvállalását, nyilvános támadásokat a párt vezetése ellen. Kilépni csak akkor fogok, ha látom, hogy van jobb. És ez a keret értelmét vesztette, jobb ja pusztul, kritika nem segít rajta.

Másrészt ebből következik az is, hogy ezt a pártot és annak is a nekem tetsző részét erősíteni kívánom. Azt akarom, hogy az arra késztetést érző liberálisok értsék meg a belső küzdelmeket, lássák, hogy belépve megtalálhatják szövetségeseiket, eldönthetik, eldönthetjük a belső küzdelmet, a nekünk megfelelő irányba. Így végül van esélyük a pártot és az országot a szerintünk helyesnek vélt irányba vinni.

Végül az ember önkritikára való hajlama, a sok nézőpontot mérlegelő gondolkodás meg alkat, sőt inkább kialakult attitűd és nem párttagság függvénye. Azaz pártagságé is, egy jó liberális - szabad gondolkodás, ugye - főleg nem, de bármely komoly értelmiségi sem
lehet szemellenzős.