Mondtam már, hogy szakszervezeti tag vagyok? Asszem a KSZSZ tagja leszek ismét, mert új munkahelyemen is beléptem. Megosztom két éven át gyűjtött tapasztalataim egy részét.
Kezdjük ott, hogy a szakszervezetek nem túl demokratikusan épülnek föl. Noha modern kapitalista társadalom szerintem nincs szakszi nélkül, azért itt bizony szocializmusból ránk maradt, lassan változó zárványokról van szó, ahol rendszerváltás előtti magatartásminták uralkodnak.
A hierarchiák alsó szintjére - amit én ismerek - kihalásos alapon lehet bekerülni, és nem választás útján. Nincs véleménycsere, a közös érdeket odafenn döntik el, az önjelölt szakszervezeti megmondó emberek. Akik így a tököm se tudom honnan származtatják legitimitásukat. Amikor - jellemzően idős, ugye akinek vérében az osztályharc - szakszervezeti bizalminkat megkérdeztem, hogy mikor ülünk össze megbeszélni az érdekeinket, amit védeni fogunk, akkor úgy nézett rám kedves Anna, mintha most ugrottam volna ki sugárvetővel a csészealjból.
Hova gondolok? Beszélgetni? Miről? Megmaradt nyári üdülő - tudjátok Club Aliga, szakszervezeti vezetők is privatizáltak ám - Mikuláskor ajándék a családosoknak, korai nyugdíj, és persze a béremelések és a Cafeteria rendszer kiharcolásában is benne volt a kéz. Szerintük. Szerintem meg a politika osztogató kegyelme megtalálta a kellően lusta és megvehető szövetségest. De azt tapasztaltam, hogy már csak a tagság korösszetétele nyomán is főleg a korai nyugdíj témakörre voltak rágyógyulva. Csak azt nem értik, hogy miért nem akarnak belépni a fiatalok, amikor itt ilyen jó. Hát azért nekem kapásból lett egy pár tippem.
Okos hallgatásomnak lett további haszna is, baráti jó tanácsként meg lett mondva, hogy azért ne hepciáskodjak nagyon, mert bizony - méltán híres - levelem után örülhetek, hogy még itt vagyok. Becsüljem meg magam, gondoljak erősen a 16:30-as munka befejezésre, a biztos megélhetésre, korai nyugdíjra... de nekem csak ostoba főnökök és az elképesztő adóterhek alatt görnyedező fiatal munkavállalók jártak a fejemben.
