Megvolt, jó volt. Hétfőn jöttünk haza. Kedden munkahelyen még kissé szedett vedett állapotomban, jól eső örömöt okoz, hogy az Index címlapján meglátom a videót. Megpróbálkozom, de a munkahelyi neten egy ideje leblokkolták a videóstreaminget.
Aztán a Reakción is feltűnik egy poszt. Megnézem, hogy vajon mit, és tetszik a pozitív hangvétel, bár nyilván be kell szúrni néhány kisebb fricskát, hogy az olvasóréteg ifjú nyárspolgárai is tudjanak mibe kapaszkodni, ill. az önelégültebbje ízlés szerint benyöghesse az intoleráns aszfaltparaszt drogos sztenderjeit, egymás kukiját is megszopkodják trollék. Fel is húzom magam rajta, este és még másnap is azon kattogok egyéb programjaim közötti utakon, hogy a legszorgalmasabb főtahónak válaszolok valamit, de inkább nem. Értelmetlen befeküdni a dagonyába.
Rossz érzés olvasni azt a primitíven ellenséges hangvételt, amivel bármi olyasmire tekintenek, ami az ő késő nyárspolgári, langyos futószalag szórakozási kultúrájuktól eltér. Sajna még azon a szinten vagyunk, hogy nem hagynának élni, ha másképpen próbálsz szórakozni. Pedig az Ozora típusú helyeknek éppen az lényege, hogy ki legalább egy hétre ki lehet kapcsolni a hétköznapok unalmas és tőlük is rosszindulatú világát.
Az ilyen és egyéb hasonló kulturális nischek védelme és emancipálása éppenséggel egy modern hazai liberalis párt kiemelt prioritása lehetne. Egyelőre azonban csak az a kérdése, hogy hol van az a párt vagy bárki, aki képes ezért szervezetten küzdeni? Gondoltam, hogy Juhász Pétert el is kapo - mikor egyik haverommal éppen a hazai liberalizmus kapcsán szervezkedésre buzdított - de mire visszakeveredtem a kajálásból, ill. másnap már nem volt sehol.
